Papp Sándor előadása
2026. október 13. 17:30 ZOOM
https://us02web.zoom.us/j/83500196468
A tartalomból:
Az elmúlt években nagy érdeklődés övezte az oszmán-török nyelvet ismerő európai vagy levantei származású tolmácsok tevékenységét. Az Oszmán Birodalomban dolgozó európai nyelveket ismerő tolmácsokról viszont sokkal kevesebb kutatás folyik. Közülük talán az olasz és görög származásúak képeznek kivételt. Különösen a Panaiotis és Mavrocordato nevek csengenek ismerősnek az érdeklődő számára. Rajtuk kívül a későbbiekben moldvai és havasalföldi vajdákként is működő Ipszilanti és Gika nevek is sűrűn felbukkannak a szakirodalomban.
Amióta lehetőség nyílt arra, hogy a történészeink az oszmán–európai diplomáciai kapcsolatokat eredeti levéltári források alapján kutassák, folyamatosan keresték a magyar jelenlétet a birodalom felsőbb szintű adminisztrációjában. Már Szakály Ferenc és Tardy Lajos is bemutatták, hogy a magyar jelenlét nem volt olyan meghatározó az oszmán államirányítás felsőbb szintjein, mint mások, például a szerbek és a bosnyákok esetében. Mint ismert, ebből a körből igen nagy számban kerültek ki nagyvezírek, a dívánban helyet foglaló pasák. Ha egy szinttel lentebb megyünk, nagyobb sikerrel bukkanunk magyar eredetű oszmán hivatalnokokra, mégpedig a szultáni államtanács, a díván tolmácsai között.
Zülfikar efendi, egy akkoriban 80 évesnek mondott magyar származású renegát tolmács, 1662-ben Isztambulból írt levelében Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek beszámolt arról, hogy 1608-ban, amikor Isztambulba érkezett és munkába állt, az erdélyi követségnél számos „magyar származású” tolmács dolgozott: İbrahim csausz, „öreg Ahmed csausz”, Mustafa csausz, Juszuf csausz, Behram csausz és Jahja csausz. Az előadás azt vizsgálja, hogy mit lehet megtudni az említett „magyar” renegát tolmácsokról. Nem véletlenül van a „magyar” jelző idézőjelben, mert úgy tűnik, hogy a fentiek közül Jahja csausz bizonyára birodalmi német származású volt, aki jó szintű latin tudását kamatoztatta a Portán. Az „öreg Ahmed” valóban egy János nevű magyar renegát volt. Nem tévesztendő össze a muszlimként szintén Ahmed nevet viselő brassói szász Marcus Benknerrel, aki csak 1573-ban került Konstantinápolyba és szintén anyanyelvi szinten beszélte a magyart.
A fentiek listájából Musztafa csausz hozta Báthory Zsigmond házasságkötési engedélyét a Portáról az 1580-as években. Ő volt az, aki oszmán szövegeket fordított magyarra és írta át őket korabeli magyar duktussal.
A portai magyar tolmácsok rövid életrajzi ismertetése mellett az előadás arra is kitér, hogy némelyek milyen történeti, irodalomtörténeti forrásokat hagytak hátra. Ezek egy része bekerült a magyar történeti hagyományba. Az előadás végén egy érdekes kapcsolati háló kerül bemutatásra a fent emlegetett magyar renegát tolmács Zülfikár, a 17. századi oszmán polihisztor történész, Kátib Cselebi, a magyarországi származású Ibrahim Pecsevi és az „utolsó török deák”, vagyis erdélyi török tolmács, Rozsnyai Dávid között. Úgy tűnik, hogy a magyar tolmácsok irodalmi, írásbeli hagyatéka nagyszámú forrást őrzött meg, amelyek fennmaradása csak nekik köszönhető. Az előadás anyaga zömében új kutatási eredményekre és frissen feltárt forrásokra épül.
Az előadó:
Papp Sándor a Szegedi Tudományegyetem Koraújkori és Újkori Történeti Tanszékének és Altajisztika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte magyar, történelem és altajisztika/török szakon. A doktori képzését Bécsben az Institut für Orientalistikban folytatta, 1998-ban doktorált. 2010-ben a SZTE-n habilitált, 2015 januárjában az MTA-n megvédte doktori disszertációját.
Bár 2000–2012 között a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi docenseként is tevékenykedett, alapvetően a Szegedi Tudományegyetemen oktat és kutat. Főbb kutatási területei az Oszmán Birodalom diplomatikája, vazallus államai, a keresztény kisebbségek jogi helyzete, az erdélyi fejedelmek oszmán beiktatási rendje, a Mohács előtti Magyar Királyság, majd a Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom diplomáciatörténete, a köztük létrejött békeszerződések.