Almási Alma előadása
2026. március 10. 17:30
A tartalomból:
Gróf Zichy Jenő (1837–1906) jelentős ipar- és képzőművészeti, valamint néprajzi gyűjteménnyel rendelkezett. A tárgyak részben saját expedícióinak anyagából, részben pedig szintén műgyűjtő édesapja, gróf Zichy Edmund hagyatékából származtak. 1902-ben magángyűjteményét a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tette azáltal, hogy megnyitotta saját múzeumát. A gróf 1906-os halálát követően a főváros ideiglenes letétbe helyezte a gyűjteményt, megosztva a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya (a mai Néprajzi Múzeum) között. A Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályához kerülő letéti anyag részét képezi egy több, mint 320 műtárgyat számláló japán tárgyegyüttes is, amelynek szakmai feldolgozása 2023-ban kezdődött meg. Az előadás célja a Zichy-hagyaték japán tárgyainak tudománytörténeti kontextusba helyezése, valamint a tárgyegyüttest érintő kutatás ismertetése.

(1811–1894)


Az előadó:
Almási Alma 2020-ban az ELTE BTK néprajz szakán szerzett alapdiplomát. Ezt követően a Károli Gáspár Református Egyetem japán szakán folytatta tanulmányait előbb alap-, később pedig mesterképzésen. 2025-től az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. 2020 óta a Néprajzi Múzeum munkatársa, ahol jelenleg az Ázsia-gyűjtemény segédmuzeológusaként dolgozik.

