B. Szabó János és Sudár Balázs előadása
2022. március 8. 17:30
https://us02web.zoom.us/j/83909316634
Meeting ID: 839 0931 6634
A korai magyar történelem kutatói nagyon korán felfigyeltek a muszlim történeti és földrajzi munkákra, de a forráscsoport csak Ibn Ruszta szövegének publikálása után (1869) vált igazán fontossá. Mivel a szöveg – illetve a szövegcsalád, az ún. Dzsajhání-hagyomány – magyar fejezetét a kutatók többnyire elődeink etelközi tartózkodására vonatkoztatták, keletkezési idejét pedig a 870-es évekre tették, ebben látták a legkorábbi magyarokra vonatkozó forrást, amely ráadásul – a korban egyedüliként – magyar, pontosabban madzsgar néven nevezte meg a leírt népet.
Ha azonban a szöveghagyomány egészét, és nem csupán annak magyar fejezetét tesszük vizsgálat tárgyává, és keletkezési körülményeire is figyelmet fordítunk, meglepő eredményekre jutunk. A 19–20. század fordulóján a szöveg datálására felhozott érvek mára már nem tarthatóak, sőt, kifejezetten más irányba mutatnak, éppúgy, ahogy a szöveg történeti háttere is: a 10. század elejére. Földrajzi értelemben pedig a Volga alsó folyásának környezetéről esik benne szó, és nem a jóval nyugatabbra eső etelközi területekről. Ebből viszont az következik, hogy nem a honfoglaló magyarokat írja le, hanem a keleten maradottakat, akiknek a történetére ilyen módon némi fény vetül. Ebben az esetben azonban a magyar őstörténetkutatás számos vitája egészen más megvilágításba kerül.